Médiahatás és nevelés

Számos kutatás bizonyítja, hogy a médiák közül a tévé hatol be legerősebben a gyerekek lelkivilágába. Semmi kétség, hogy egyes programok, legtöbbször a közszolgálati tévéállomások műsorai a tanulás csodálatos élményeit nyújtják a gyerekeknek.

Ezek a programok szórakoztató módon oktatnak, tanítják a gyerekeket arra, hogy a gondoskodás és a kedvesség érték, és ezek szaporítják meg a gyermek nemes ösztöneit. Sajnos ezek a műsorok vannak kisebbségben. A legtöbb gyerekeknek szánt tévéműsor termékeket kíván eladni és a gyerek figyelmét felületes, száguldó, gyakran erőszakos ripacskodással próbálja lekötni.

A tévének a nézőre kifejezett további ravasz, de nyugtalanító hatása abban áll, hogy passzivitásra késztet, és sorvasztja a néző alkotókészségét. A tévénézés nullával egyenlő tevékenységet igényel a néző részéről. Az ember csak akkor ül és hagyja, hogy rázúduljon a képek áradata. Ez bizony nagyon eltér az olvasástól, ami képzelete használatára készteti, de még a rádió hallgatása is más.

A tévénéző passzív befogadójává válik azoknak a képeknek, amelyeket a tévé kénye-kedve szerint elé tár. A tévénézés nem fér meg a kreatív tevékenységekkel. Némelyek úgy vélik, hogy ez az aktív részvételt nem igénylő nézés aláássa a gyereknek az olvasás elsajátítására irányuló készségét, és csapongóvá teszi figyelmét.

Mit tegyenek tehát a szülők? Logikus megoldás, ha egyáltalán nincs tévéjük. Ilyen módon a gyereknek és a családnak nincs alkalma arra, hogy megelégedjen a passzív szórakozással, ennek híján olvasással, írással, beszélgetéssel, alkotó módon bővítik látókörüket, ahogy ezt az emberiség évezredekig tette is. Mivel elismerhetjük, hogy ez a megoldás a legtöbb ember szemében szélsőséges túlzásnak minősül, tartsunk be néhány józan szabályt, amelynek betartásával a tévéből ki lehet hozni a legjobbat, és minimumra lehet csökkenteni a gyerekekre kifejtett káros hatást.